A Carnation esete a hírlevéllel

emailPOWERVan egy egyesület, melynek tagja vagyok és a dolgait a szívemen viselem. A központi e-mail címükre érkező levelekről én is kapok egy másolatot. Egy érdekes levél jött az egyik kedvenc online kommunikációs ügynökségemtől, a Carnationtől. A levél „Tisztelt Duna János!” megszólítással kezdődött, aki az ügyfékapcsolati igazgató a Carnationnél. Már ebből is látszik, hogy egy sablonról van szó. Aztán így folytatódik: „rendszeres olvasója vagyok az Önök hírlevelének, melyet szeretnék megköszönni”. Ez az egyesület nem működtet hírlevelet, hanem a kiadványunkat hívják Bencés Hírlevélnek, melyet a tagság postán kap meg, és a témája is olyan, hogy csekély annak a valószínűsége, hogy bárki más olvassa, már ha egyáltalán az említett nehéz hozzájutás ellenére mégis sikerülne valakinek szereznie egy példányt. Természetesen ezek után Zsédely Krisztián – aki a levél szerzője – díjmentes felajánlja a Carnation hírlevél küldő szoftverének demo verzióját. A levélben feltüntetett telefonszám pedig egyszerűen rossz volt.
Komolyan szeretem a Carna munkáit, és pontosan ezért nem vártam volna, hogy egy ilyen levelet küldenek. Ennél sokkal jobban kellene az ilyesmire figyelni, mert egy-két ilyen akció után megkérdőjelezhetővé válik a szakmai kompetenciájuk.

Petényi Márk névjegye

Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
A bejegyzés kategóriája: marketing, net
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.
  • http://barthazi.hu Bártházi András

    A Weblabor is kapott. Nálam Zsédely Krisztián szakmai kompetenciája egyértelműen megkérdőjeleződött (finom voltam), amikor még azt is elkezdte bizonygatni, hogy nincs ezzel semmi baj. Ráadásul felháborodott levelem ellenére kaptunk egy második spamet is.

  • http://www.marketingszoftverek.hu Csepregi Balázs

    Az az egészben a vicces, hogy még mi is kaptunk tőlük egy hasonló levelet, miközben MailMaster szoftverünk nyilvánvalóan az egyik olyan szoftver, amit a saját szoftverük fejlesztése kapcsán valószínűleg “megvizsgáltak”.

    De ha nem is, akkor is illene ismerniük a legrégebbi magyar nyelvű konkurenciájukat.

  • betti

    szia!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Gergő

    A Carnation és a szakmai kompetencia két egymástól ég és föld távolságban álló fogalom… A szakmai kompetenciától már csak az üzleti tisztesség esik messzebb a Carnation-től: sajnos személyesen (is) volt lehetőségem megtapasztalni, hogy – szó szerint – lopnak, csalnak, hazudnak :-(
    Pl. megrendelsz tőlük egy szolgáltatást, elkészítik sok hónapos késéssel a vállalt ár duplájáért, és aztán ugyanazt a kizárólag Neked készített terméket eladják a hátad mögött másnak is…
    Fair társaság…