Az ADSL 3G, azaz hogyan etessük meg a sajtót

ifj. Lengyel Tibor (TVnet)Kaptam egy meghívót az “ADSL 3G a TVnettől” című sajtótájékoztatóra. Mostanában az ilyen sajtóeseményeket ki szoktam hagyni, de ez a cím felkeltette az érdeklődésem, mert fogalmam sem volt, hogy mi lehet az az ADSL 3G. El is elmentem. Az A38 hajó étterme tömve volt újságírókkal, ami talán annak is köszönhető, hogy ebédre is meginvitálták a sajtómunkásokat. Ifj. Lengyel Tibor – a cég fiatal ügyvezetője – prezentációjából kiderült, hogy a pulpituson helyet foglaló, de meg nem szólaló Lengyel Tibor – aki TVnet többségi tulajdonát birtokló cég elnök-vezérigazgatója – az ő édesapja. Mondtam is magamban, hogy apuci vett egy céget a gyereknek. A srácon érezhető, hogy nagy elszántsággal indult neki a cég felvirágoztatásának, és teljes szíve-lelke benne van. Az előadásán ugyan látszott, hogy meglehetősen kezdő még ezen a területen, de ezt talán ellensúlyozta a fiatalos lendülete. Látszik, hogy bizonyítani akar, és én nagyon remélem, hogy sikerül neki.
A lényeg viszont most következik, tehát mi is az ADSL 3G?

Gyakorlatilag semmi. A TVnet saját eszközein működő ADSL szolgáltatásnak az elnevezése.
Azt találták ki, hogy nem a T-comtól fogják venni a nagykereskedelmi ADSL szolgáltatást, hanem saját eszközeiken fognak szolgáltatni, és így részleges hurokátengedéssel csak a rézkábelt fogják bérelni. Ez nekik kisebb havi működési költséget jelent, de egy jelentősebb beruházást. (Elmondásuk szerint ez 800 millió forint volt.)
Egy gratulációt mindenképpen megérdemel a PR ügynökségük, ugyanis több újságban is lelkendező írások jelentek meg, holott jelentős újdonságról nincs szó, ráadásul a Pantel üzleti ügyfeleinek már szolgáltat így, és tudomásom szerint a GTS-Datanet is hamarosan fog. Az is érdekes, hogy a részleges hurokátengedés, azaz ADSL 3G, jelenleg csak az 5. kerületben érhető el, bár hamarosan Budapest több helyén is fogják szolgáltatni. Elképzelhető, hogy a sok pozitív cikk annak hatására is született, hogy a meghívottak egy ingyenes, egy évre szóló ADSL előfizetést kaptak. A nagylelkű ajándékot ezúton is köszönöm.
Azt hiszem egy profi példáját láttuk annak, hogy hogyan kell egy kis dologból viszonylag nagy sajtóvisszhangot csinálni. Na jó, azt még azért el kell mondanom, hogy a szolgáltatásukat belépési díj és akár hűségnyilatkozat nélkül kínálják egészen baráti áron.

Ügyes volt, és szurkolok is a TVnetnek, de remélem, hogy legközelebb tényleg valami jelentős dolgot láthatok tőlük.

Petényi Márk névjegye

Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
A bejegyzés kategóriája: business, IT, média, marketing, net, telco
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.
  • http://www.versanus.hu Taranov Kuzma

    Csodálkoztam, hogy “lesrácoztad”, illetve “legyerekezted” a TVnet igazgatóját, mikor te is elég messze vagy még a nyugdíjkorhatártól :)

  • http://mark.hu Petényi Márk

    Talán pont ezért. :-) Két év a korkülönbség. Egyébként nem akartam tiszteletlen lenni, csak inkább egy ügyes, lendületes srác ő szememben – különösen a beszélgetéseink után – és nem egy megfásult igazgató.

  • Monostratos

    Kedves Cikkíró!
    Nem nagyon értem, hogy mi ezen a 3G akción a “semmi”…
    Két olyan dolgot tud, ami abszolút hiánypótló, továbbá lényegi előrelépés:
    1. nincs hűségnyilatkozat
    2. olcsóbb, mint a többi
    Ráadásul, mint az kiderül, a háttérben nem csak egy ügyfélfogó üzleti döntés húzódik, hanem több száz milliós beruházás.
    Mi kell még, hogy azt mond, hogy “ez már valami”?
    Ennél többet nem is ígértek, legfeljebb Te értetted bele.
    Azt hiszem, a mai világban, amikor egymást érik a világrengető reklámkampányok a nagy semmire, nekik minden joguk megvolt ezt szenzációs bejelentésként tálalni, mert valóban komoly tartalom van mögötte.
    Ha a Pantelnek és a GTSDatanetnek van hasonló szolgáltatása, és nem tálalják szenzációként, akkor lúzerek – én pl. hetek óta keresek hűségnyilatkozat nélküli adsl-t és nem jutottam el hozzájuk.
    Monostratos

    Kedves Monostratos!

    Technlógiailag nem hozott különösebb újdonságot a dolog, mert csak annyi történt, hogy saját eszközökön szolgáltatják az ADSL-t, sőt a bejegyzés megírásának az időpontjában csak az 5. kerületben lehetett igénybe venni a szolgáltatást, ami azért nem nevezhető szenzációnak, sőt bizonyos területeken találunk alacsonyabb árú szolgáltatást. Nézzük például a 13. kerületben szolgáltatő A1 Kft-t, ahol bruttó 6000 Ft-os havidíjért lehet hűségnyilatkozat nélküli 768 kb/s-os UTP-s kapcsolatot venni. Ha pedig figyelembe vesszük azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt, hogy a tvnetes ADSL szolgáltatáshoz is rendelkeznünk kell telefonnal, akkor pedig akár a UPC Chello szolgáltatása is kedvezményesebb lehet (bár az nem korlátlan adatforgalmú).
    Remélem, így világos, hogy számomra ez a bejelentés nem jelentett különösebben nagy újdonságot, sem árban, sem technológiában.

  • http://www.pannon.hu Mark

    Kedves Márk!

    Ha árban nem is techológiailag részben jelentett ujdonságot a TVnet szolgáltatása. Ugyanis a GTS még nem vezette be ezt a szolgáltatást, arról pedig hogy a PanTel bevezette volna nem is tudok, táhát egy ujdonság semmit nem ér ha nem tudnak róla az emberek. Ha pedíg magát a megoldást nézzük mindenképpen hasznos hogy saját központokon keresztül szolgáltatják az ADSLt így sokkal kevésbé függenek a T-Com(tól). Ebből pedíg az következik hogyha meghal a TC alközpont, ők ugyanúgy tovább tudják nyujtani az ADSLt és nem kell várni a TC “”gyors”" hibajavítására. Ráadásul ahogy én ismerem nem ritka hogy lerohad egy TC alközpont. Így csak a kábelszakadásnak van veszélye, ami 99%-os rendelkezésre állást biztosít (föleg hogy az ő eszközeik újak és a legújabb teknológiával vannak felszerelve). Így a tulterhelés szintén sokkal könnyebben kiküszöbölhető így annak eséllye is 1% alá kerül. Tehát ha ujdonságot nem is hordoz meagában, mindenképp előnyös ez az új szolgáltetás. Olcsó és e mellet már arról is tudunk hogy LÉTEZIK.

    …továbbá nem tartom helyesnek a “…hogyan etessük meg a sajtó” címet, ugyanis itt erről nincs szó, csupán egy jól sikerült reklámkapányról.

  • http://www.tommey.hu Tommey

    Kedves Többiek!

    Teljesen egyetértek a cikk írójával, mivel a változás számomra is kicsit nagyobb léptékben elképzelendő, ha csak arra gondolok, hogy pl. japánban 5000ft 10mbit, 10000ft 100mbit-es net otthonra, akkor mi még nagyon csúnyán le vagyunk maradva :) az meg már pláne abszurdum az egész Magyarországi hálózatban, hogy a feltöltési sebesség totál elhanyagolható, azért egy jobb webcamerázáshoz már el tudnék képzelni egy stabil 30-40kb/s-t is, de adsl háza táján ez nem igazán megengedett dolog. Nálunk az albérletben pl. 4en vagyunk 2Mbit/192kbit-es netre, és még nem volt olyan hogy tudtam volna élvezhető minőségben webcamozni a szeretteimmel, vagy esetleg félórán belül átküldeni egy jobb felbontású családi képet. Szóval az lesz majd a fejlesztés, ami ezeket megoldja, nem az hogy 10ft-tal olcsóbb lett a net.

  • http://www.hszk.bme.hu/~hj130/ Jano

    3G az a mobiloknal a 3. generációs rövidítése, egyertelmuen mas technikat es mas sebesseget jelent, ezert megteveszto az ADSL nev mögött a “3G”.

  • Molnár Gergely

    Garantálom.
    53 nap után az 5 nap működést

    Tudsz követni? Csak a legjobbak érhetik, mikor miért nem kapják azt, amire hetekkel korábban szerződtek reményteljes szolgáltatóikkal. Aki addig nem volt szakértő, azzá válik. Azzá kell, hogy váljon.
    Ha a modemen az ADSL lámpa ég: van ADSL kapcsolat. Ha nem ég: nincs ADSL kapcsolat. Érted? Kérdés haladóknak: ha a lámpa rendületlenül ég, a kapcsolat a számítógép felé él, a számítógép izzadva próbál bejelentkezni, de mégsincs kapcsolat, akkor mi van? Pofonegyszerű: a telefonközpontban szoftveres hiba folytán nem jut el a felhasználói név az internet-szolgáltatóhoz. Még mindig tudsz követni?

    Elköltöztünk. Nagyobb helyre volt szükségünk. Búcsút mondtunk régi szolgáltatónknak, hisz nagyobb sávszélességre is szükségünk volt, jobb áron. Kecsegtető ajánlat: harmadik generációs ADSL. Ki gondolta, hogy a lakásválasztás számos szempontja mellett azt is figyelembe kell venni, hogy az ADSL3G megvalósíthatósági területének ne a szélére költözzünk?
    Június 12-én szerződést kötöttünk a T-Commal telefonvonal kiépítésére és a Tvnettel ADSL3G kiépítésére. Itt elkövettük első szarvashibánkat: a leggyorsabb megvalósítás érdekében annyi nappal később kell az ADSLre szerződni, amennyi a telefonvonal bekötésének várható értéke, mínusz az internetszolgáltató „reakcióidejének“ várható értéke. Tudsz követni?
    Megérkezett hát az SMS-üzenet a Tvnettől, közölve, hogy a telefonvonal még nem aktív. Elégedett voltam, hogy olajozottan működik a gépezet, és csak a telefonvonal bekötésére vártam. Nem gondoltam, hogy ez volt az utolsó SMS, amit a Tvnet küld, innentől proaktív attitűdöt várnak el az ügyféltől.
    Június 22-én létrejött a telefonvonal, eddig tehát a T-Com jól teljesített, az ígért 2 héten belül cselekedtek.
    Itt ismét mi követtük el a hibát: 23-án, pénteken elmulasztottuk bejelenteni a telefonvonal létrejöttét. Mivel hétvégén a 1258-as Tvnet forródrót nem más, mint virtuális Zséda-zenedoboz, a bejelentést következő hétfőn tudtuk megtenni, 3 napot elbukva.
    De már csak pár nap, és következik a harmadik generációs száguldás az infosztrádán – gondoltam.
    Két hetet ígértek. Azt hittem, a maximális időre gondolnak. Pedig nem: ez az a minimális idő, ami után telefonálhat az ügyfél, hogy mi történik odaát, a harmadik generáció világában, mert SMS az bizony nem érkezik. Pedig nekem már rég tudnom kellene a rossz hírt, hiszen a Tvnet belső rendszere szerint a kereskedelmi osztályuk már értesített engem SMSben: az ADSL3G nem megvalósítható. Nincs harmadik generációs száguldás. Rossz helyre költöztünk. Nem érdekes, hogy az ADSL3G térkép „beköthető“ területén vagyunk, s a Tvnet honlap telefonszám-keresője is lelkesítően közli: „ADSL3G beköthető!“. Javaslom az ügyintézőnek, hogy korrigálják a térképet. Szerinte nem kell, hiszen sok helyen igenis beköthető. A valódi térképre azért mostmár kíváncsi lennék.
    És miért is nem lehet 3G? Nos… az ügyintéző magyarázata szerint olyan házba sikerült költözni, ami mikro-telefonközpontos. Az ADSL3G kiépítés lényege, hogy a helyihurok-átengedés keretében a Tvnet úgymond „hozzájut“ a T-Comtól a telefonközpontot az ügyféllel összekötő vonalszakaszhoz, s így arra telepítheti saját műszaki eszközét. Apró betűs megjegyzés, hogy a már említett „mikro-telefonközpont“ ez alól kivételt képez. Hogy ennek vajon műszaki vagy jogi oka van, ki tudja. Nem tudom követni. Te tudod?
    Ja, és erre az igen fontos nüanszra még csak utalást sem találtam a Tvnet honlapján, pedig a korrektség, azt hiszem, megkívánná.
    Maradunk tehát második generációsok. Nincsen semmi helyihurok, a hálózatot a T-Com üzemelteti, az internet-szolgáltató a Tvnet. Ez már hamarabb létrejön, de erre persze csak onnan jövünk rá, hogy a már megszokott módon mi magunk hívjuk fel az ügyfélszolgálatot, mert sem SMS, sem füstjelek, sem postagalamb nem érkezik.
    Megszereljük magunk az ADSLt, szerintünk értünk hozzá, hiszen egy évig gond nélkül ment az előző lakásban. Csökken önbizalmunk, mikor a bejelentkezés elakad. Rutinellenőrzés: a modem minden lámpája zölden virít. A hiba tehát kinek a készülékében van? A T-Com által a modemhez mellékelt „Szereld magad!“ füzet tesztszervert ajánl. Megpróbálom. „Ha a szervert nem tudja elérni, akkor a Magyar Telekom hálózatában van a hiba“ – írja a füzet. A hibát jelentem tehát a T-Comnak. De naivan járok el: mivel a T-Com nem velem áll szerződésben, hanem a Tvnettel, ezért nekem az ügyben nincs szavam. Elindulok hát a bürokrácia kerülőútján, s hosszas beszélgetésbe kezdek a Tvnet ügyintézővel a zöld lámpák állapotáról, a számítógépem képességeiről, a bejelentkezési adatokról. Pár perc után sikerül meggyőzni, hogy valóban nem az én készülékemben, hanem a T-Com hálózatában van a hiba. Fellállítja a diagnózist, hogy a telefonközpont valószínűleg nem továbbítja a bejelentkezési adatokat a Tvnet szerver felé.
    A panaszt a Tvnet jelenti a T-Comnak, s másnap csörög a telefon: „A telefonos vagyok“ – kezdi nemes egyszerűséggel beszélgetését a T-Com szakembere. Jelzi, hogy a hibát elhárította, majd érdeklődésemre, hogy ezt hogyan tette, válaszol: „újraindítottam a kártyát“. Na, ezt tudod-e követni?
    Beindult a második generációs száguldás, augusztus 4-én. Minden haragunk elszállt. Minden jó, ha jó a vége.
    Augusztus 9-én, 5 nap után a kapcsolat megszakadt, a hiba ugyanaz. A T-Com ismét hárít, a Tvnettel ismét elbeszélgetünk a zöld lámpákról. És most újra várhatom a „telefonos“ szakember hívását.

    Mi történik hát? Minden érintettnek le van osztva a maga felelőssége, amin túl a másikra mutogat. Az ügyfélnek viszonylag jó rálátása van, csak szólásjoga nincs. A saját maga érdekében szakértővé kell válnia még a szerződéskötés előtt. A gépezet bonyolult, ha a részek nem hibáznak, akkor szimplán lassú, ha viszont a részek többször is hibáznak, mint jelen esetben, akkor a működés jóformán megbénul.
    Megoldás? Ha mód volna a személyes kapcsolatra, talán itt is gyorsíthatná az ügymenetet a hálapénz, mint az egészségügyben. Vagy körbe kell járni a szomszédságot, és akinél már egy éve jól működik a net, azzal közösen egy nagy sávszélességű csomagra váltani, majd egy vezeték nélküli routerrel megosztani a kapcsolatot.

    Tulajdonképpen a gáztűzhely a kedvenc eszközöm, mert ha megnyitom, akkor jön belőle a gáz, amit meg tudok gyújtani; ha szivárog, akkor érzem a szagát; egy egész lépcsőház gázcsöveinek teljes cseréje pedig tizedannyi időbe kerül, mint egy darab telefonvonal bevizsgálása és ADSL hálózatra kötése.

  • http://adslakciok.blog.hu Adsl

    Megetted az ingyenebédet és nem is dícséred Őket?
    Legközelebbi meghívódon ott lesz, hogy “Nem fogyaszthat!”
    :)

  • http://adslakciok.blog.hu Adsl

    Megetted az ingyenebédet és nem is dícséred Őket?
    Legközelebbi meghívódon ott lesz, hogy “Nem fogyaszthat!”
    :)

  • http://mark.hu Petényi Márk

    Szerencsére még futja kajára. Elég gáz lenne, ha meg lehetne venni a véleményem… különösen egy ebéddel…