Első független blogtalálkozó

BlogtalálkozóTegnap este volt az első független blogtalálkozó. Azért független, mert semmilyen központi szervezés, semmilyen blogszolgáltató és semmilyen régi összeszokott baráti társaság sem állt a szervezés hátterében, csak Rabbit, aki ügyesen szervezte össze a csapatot. Asztalt foglalt, meghívókat küldött.

A találkozó alapvetően nyitott volt, bárki eljöhetett, de mivel nem hirdettük meg különösebben az eseményt, ezért elég kevesekhez jutott el a rendezvény híre. Ez a bejegyzés is elsősorban azért született, hogy a jövőben többen lehessünk.

Olyan bloggerek jöttek el, akik szakmai blogot írnak. Ezeken belül is internetes kommunikációval és marketinggel foglalkozó bloggerek voltak többségben.

Név szerint:

Talán ez a néhány kép kedvicsáló lehet, hogy a következő találkozóra azok is eljöjjenek, akik most nem értek ide. Legközelebb valamelyik blogom (mondjuk a Rabbit blogon) meghirdetjük, az időpontot is a helyszínt, hogy tényleg mindenki eljöhessen, akit érdekel a téma.

Az első blogtalálkozó 2006. július 28. képei – Helyszín: Stex

Tóth Benedek, Ihász Ingrid, Doransky Tóth Benedek, Rabbit, Doransky

Berényi Konrád, Petényi Márk, Szántó Balázs Konrád, Petényi Márk, Szántó Balázs

The Tornádo, Németh Ádám The Tornado, Németh Ádám

Sebestyén Anna, Berényi Konrád Sebestyén Anna, Berényi Konrád

Kelt - Szedlák Ádám Kelt

The Tornado The Tornado

Konrád, Petényi Márk, Szántó Balázs Konrád, Petényi Márk, Szántó Balázs és háttal: Kelt

Petényi Márk névjegye

Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
A bejegyzés kategóriája: blog, személyes
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.
  • http://onlinemarketing.blog.hu Konrad

    Kelt teljesen olyan, mint egy híres író :-)
    Jó buli volt, ha Kelt megint jön székesfővárosunkba, újra bulizhatunk ;-)

  • http://onlinemarketing.blog.hu Konrad

    Kelt teljesen olyan, mint egy híres író :-)
    Jó buli volt, ha Kelt megint jön székesfővárosunkba, újra bulizhatunk ;-)

  • http://www.mediablog.hu pollner

    Mark, Konrad, kösz a meghívást. Már majdnem elindultam, amikor felbukkant egy nagyon régi, külföldön élő barátom. Eltérültem… Remélem, legközelebb ott lehetek!

  • http://www.mediablog.hu pollner

    Mark, Konrad, kösz a meghívást. Már majdnem elindultam, amikor felbukkant egy nagyon régi, külföldön élő barátom. Eltérültem… Remélem, legközelebb ott lehetek!

  • http://www.szanto.org Szántó Balázs

    Tényleg jó buli volt, aki ott volt, tudja, aki nem, majd legközelebb. :)

  • http://www.szanto.org Szántó Balázs

    Tényleg jó buli volt, aki ott volt, tudja, aki nem, majd legközelebb. :)

  • http://tjp.hu/miazatjp? tjp

    jol van angyalaim.

  • http://tjp.hu/miazatjp? tjp

    jol van angyalaim.

  • crew

    hú, a tornado nem volt ennél kicsivel keskenyebb 1-2 évvel ezelőtt?!

  • crew

    hú, a tornado nem volt ennél kicsivel keskenyebb 1-2 évvel ezelőtt?!

  • Kelt

    Jaj, ez a híres író fájt. :) Most mehetek narancssárga lepedőt venni, hogy legyen mit viselni a következő partin.

  • Kelt

    Jaj, ez a híres író fájt. :) Most mehetek narancssárga lepedőt venni, hogy legyen mit viselni a következő partin.

  • http://aeonline.hu eMeM

    És milyen témák merültek fel?
    Amúgy Ti személyesn is jóban vagytok, vagy csak a netes kapcsolat miatt jöttök össze néha a “való világban”?

  • http://aeonline.hu eMeM

    És milyen témák merültek fel?
    Amúgy Ti személyesn is jóban vagytok, vagy csak a netes kapcsolat miatt jöttök össze néha a “való világban”?

  • http://onlinemarketing.blog.hu Konrad

    Ebből a társaságból a blogolás előtt senkit nem ismertem…

    Kelt: nekem egészen konkrétan egy LLL betűkkel fémjelzett magyar író ugrott be rólad, már a Stexben is, amikor elkezdtél pipázni.

  • http://bizbigyo.wordpress.com/ sanna

    Konrádnak én is köszönöm a meghívást, Stexnek a sztrapacskát, Ingridnek a szervezést, a webnek sokmindent, és mindenkinek az általános jó hangulatot.
    Témákból volt egy rövid webhistoricizmus, meg Gyűrűk ura is (pl.), de a többiek majd többet.

  • http://kobak.org kobak

    Márkkal és Kelttel találkoztam előtte, sajnos a sörözésre már nem jutottam el. Legközelebb igyekszem ott lenni. :-)

  • http://kobak.org kobak

    Márkkal és Kelttel találkoztam előtte, sajnos a sörözésre már nem jutottam el. Legközelebb igyekszem ott lenni. :-)

  • Kelt

    Konrád:
    Én is ettől tartottam. Az említett úr pedig legjobb emlékeim szerint vagy Sherlock Holmes-nak vagy a dalai lámának öltözve látható a könyvei hátulján. ;)

    eMeM:
    Esetemben is a blog kapcsán a válasz. Legrégebben Márkot és Doranskyt ismerem a tavaly októberi (?) IH-ről.

    Szó volt például, hogy hány blurt kell ráküldeni Xeni Jardin-re, hogy hasonlítson Marilyn Monroe-ra (a népharag szerint legalább nyolc) vagy hogy hogyan lehet nagyobb mennyiségű sorozatot átwarezolni két mac között, ha nincs nálunk drót.

  • http://linkbroker.hu/ ern0

    üdvözlet

    jó a névsor
    bár lehetett volna jobb is
    de valószínűleg lesz is
    hajrá

    petőfi sándor

  • http://linkbroker.hu/ ern0

    üdvözlet

    jó a névsor
    bár lehetett volna jobb is
    de valószínűleg lesz is
    hajrá

    petőfi sándor