Az Origó tech rovatában találtam a következő szavazást: “Tudja Ön, hogy mi az a webkettő?” Természetesen ez a szavazás nem reprezentatív sem a hazai lakosságra, sem pedig a hazai internetezőkre nézve, sőt feltételezhető, hogy a tech rovatot olvasók jobban érdeklődnek az új technológiák iránt, mint az átlagos internetező. A jelenlegi eredmény alapján 70% felett van, akinek gőze sincs arról, hogy mi a web 2.0.
Dobó Mátyás (Doransky) a Web 2.0 Symposium után azt szűrte le, hogy alig vannak magyar webkettes fejlesztéseket. A cégek és a befektetők nem foglalkoznak a második generációs webbel szerinte.
Én azért egy kicsit ezt másképpen látom. A többség egyszerűen még nem ismeri, hogy miről is szól ez a dolog, és így valóban igaza van Doranskynak, mert tényleg nincs túl sok fejlesztés, de azért jópárat talaláunk. Több céget, csapatot is ismerek, akik gondolkoznak webkettes fejlesztésekben, sőt néhányan már el is készültek. Itt van például a néhány bemutatott http://jo-hely.hu/. Ezekhez a fejlesztésekhez pedig nem is nagyon kell pénz. A webkettes cégeknek általában pont az a lényege, hogy innovatívak és viszonylag kis tőkeigényűek. Az ötlet és a közösség az alapja a gyors növekedésnek.
Hamarosan írok egy bejegyzést arról, hogy mit jelent a web 2.0 üzleti szempontból.