Internet Hungary és a rendszerelmélet

Ismerősöktől többször elhangzott már az a kívánalom, hogy miért nem írok egy kicsit magamról is ebben a blogban. Továbbra sem ígérem, hogy énblogot fogok írni, de talán most egy kicsit személyesebb bejegyzés következik.

Internet Hungary: egyedül voltam.

Na persze nem azért, mert ne találkoztam volna rengeteg ismerőssel, sőt pl. kedd este kifejezetten élveztem, hogy a t-online-os Kovács Zsoltot szívattuk Agával (Agárdi Gábor, SWI). Na persze nem komolyan, de jó poén volt. A haverkodással nem volt semmi gond. Ahogy a kapcsolatépítéssel sem. Persze ezt Pollner (e-media) egy kicsit zokon is vette, mert szerinte nem feltétlenül kellett volna ezt csinálni. Úgy érzem, ebben téved. Két dolog miatt is.
Egyrészt az érdekesebb dolgok bizony nem a szponzorált előadásokon hangoztak el. Mert be kell vallani, hogy az előadások színvonala sokszor nem volt megfelelő, de szerintem nem is ettől érdekes ez a konferencia.
Másrészt neki sem ártott volna, hogy a Dotkommentárt kicsit erősítse, és mondjuk egy év múlva a magyar web usability gurujaként jelenhetne meg előadóként. Ez persze az ő dolga.

Egyedül voltam. Gondolatiságomban. Kicsit megriasztott az, amit láttam. Niklas Luhman rendszerelmélet társadalom-felfogása alapján a társadalmakban az egyes társadalmi feladatok, funkciók megvalósítására alrendszerek különültek el. Minden egyes alrendszernek van egy speciális szelekciós mechanizmusa. Ez biztosítja a hatékony funkcionálást. A szelekciós mechanizmus középpontjában egy médium áll, melyhez egy bináris kód (értékduál) kapcsolódik. Vegyük pl. a gazdasági alrendszert, ahol csak az számít, hogy rentábilis-e mondjuk egy befektetés, vagy sem. (A médium természetesen a pénz.) Vagy mondjuk jogi alrendszer esetén. Médium: hatályos jogszabály. Bináris kód: jogos, jogtalan. Vagy akár újságírásnál, a hírszerkesztés, amikor a bináris  kód, hogy van-e hírértéke az adott információnak, vagy nincs.

Beszélgettem Tóta W. Árpáddal, az Index publicistájával, és aztán váltottunk pár e-mailt is. Az egyikben azt írta, hogy számára nem követelmény a tisztelet, de a szkepszis igen, és igen… valóban igaza van. Ahogy igaza van annak is, aki akkor fektet be valamibe, ha kifizetődő, és annak a bírónak is igaza van, aki felment valakit, mert ugyan a hülye is látja, hogy mondjuk nem volt éppen etikus, amit a vádlott tett, de felmenti, mert nem volt jogszerűtlen. Na és itt jön az én problémám. Ha mindent így oldunk meg, akkor talán pont a lényeget nem fogjuk meglátni. Ha én mondjuk azért nem veszem fel az utcán a szemetet, mert nem az én feladatom, akkor milyen világba kerülünk így.

Tudom, az Internet Hungary-nek látszólag ehhez az egészhez semmi köze sincs, de mégis van. Ahogy a világ egyre több területén tapasztalom ezt. Kiáltok a butuska blogomból: vigyázz társadalom! A társadalom alrendszerekre történő differenciálódása és specializálódása nem társadalmi fejlődést, hanem társadalmi hanyatlást jelent. Az alrendszerek hatékonyan működnek ugyan, de gyarmatosítják az életvilágot, felszámolják a személyes kapcsolatokat. (Lásd Jurgen Habermas gondolait).

Petényi Márk névjegye

Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
A bejegyzés kategóriája: IT, média, net, személyes
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.
  • http://www.dotkommentar.hu/ pollner

    Márk, zokról szó sincs! Én úgy gondoltam, hogy ez alkalommal elsődleges feladatunk a blogolás, ennek kell alárendelni minden mást, így a kapcsolatéspítést is. “Civilben” az ember eldöntheti, hogy már (bőven) elege van az előadásokból, nem hallgat meg többet, “konferenciabloggerként” ki kell tartani (legfeljebb zárójelben megírod, mit is gondolsz az adott előadásról.”.

    Én sokat tanultam ebből a blogfolyamból (a hibáiból is). Úgy gondolom, megérte, még akkor is, ha a saját dolgaim átmenetileg kicsit a háttérbe szorultak is.

  • http://www.dotkommentar.hu/ pollner

    Márk, zokról szó sincs! Én úgy gondoltam, hogy ez alkalommal elsődleges feladatunk a blogolás, ennek kell alárendelni minden mást, így a kapcsolatéspítést is. “Civilben” az ember eldöntheti, hogy már (bőven) elege van az előadásokból, nem hallgat meg többet, “konferenciabloggerként” ki kell tartani (legfeljebb zárójelben megírod, mit is gondolsz az adott előadásról.”.

    Én sokat tanultam ebből a blogfolyamból (a hibáiból is). Úgy gondolom, megérte, még akkor is, ha a saját dolgaim átmenetileg kicsit a háttérbe szorultak is.

  • http://mark.hu Petényi Márk

    Ok, igazad van abban, hogy a “konferenciabloggerként” van az embernek feladata, de akkor is úgy gondolom, hogy jövőre, érdemes lenne elcsípni olyan beszélgetéseket, melyek nem az előadásokon hangoznak el. Lásd pl. Vadjutka bejegyzését.

  • http://mark.hu Petényi Márk

    Ok, igazad van abban, hogy a “konferenciabloggerként” van az embernek feladata, de akkor is úgy gondolom, hogy jövőre, érdemes lenne elcsípni olyan beszélgetéseket, melyek nem az előadásokon hangoznak el. Lásd pl. Vadjutka bejegyzését.