Ha megnézzük az EU tagországait, akkor látjuk, hogy EU polgárok
85%-a internetezik. Mivel nem gondolom, hogy kevesebben kezdenének el internetezni a jövőben, ezért valőszínű, hogy az emberek 85-95%-a fog hamarosan netezi. Ez pedig azt jelenti, hogy az internetes cégeknek (internettel bármilyen módon kapcsolatban levő cégek) nagy jövőjük lehet. Tudom, hogy most nem írtam túl nagy újdonságot, de azért ezt akkor is érdemes szem előtt tartanunk. Ahogy azt is, hogy a gyakori internetezők kevesebbet néznek tévét, kevesebbet olvasnak újságot. Interneten tudják megoldani a napi dolgaikat (banki műveletek, vásárlás, kapcsolattartás (pl. VoIP), és persze a net kikapcsolódásra is alkalmas.
Az a bank, amelyik nem helyez megfelelelő hangsúlyt a netre, elveszett. Ahogy az a cég is, akitől nem lehet neten rendelni, vagy legalábbis elérni. Az a médium is, amelyiknek nincs netes kiadása.
Jelenleg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül 77% internetezik az EU-ban (nálunk 68%). Ez már most is nagyon nagy szám.
A teljes Eurostat jelentés letölthető innen.