Megszületett!

Valamikor 2004 végén feltettem a mark.hu domain-re egy olyan CMS-t (tartalommenedzsment rendszer), mellyel az online marketinggel kapcsolatos témájú anyagokat tudtam volna prezentálni. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy összegyűjtök minden fontos anyagot a témáról. Szerettem volna írni híreket és komolyabb lélegzetvételű anyagokat. Sajnos ebből csak annyi valósult meg, hogy egy-két régebbi cikkemet feltettem, valamint a linkeket összegyűjtöttem. Az idő pedig gyorsan telt, nekem pedig egyre kellemetlenebb volt, hogy még mindig egy félkész oldalt mutatok a világnak. Végül úgy határoztam, hogy átalakítom az egészet. Egy szakmai cikk megírása alapesetben komoly munkát igényel. Az egyértelműen látszott, hogy nem maradt erre időm, ezért arra gondoltam, hogy inkább blogot kezdek el írni, mert egy blogbejegyzéstől nem kell annyira elvárni a tökéletességet. Ezek csak az életem során ért impulzusok feldolgozásához segítenek, és egyfajta interpretálása a dolgoknak, úgy, hogy közben reményeim szerint ezt mások is elolvassák, és aktívan részt is vesznek az egészben. A téma is kicsit módosul.

A következőkkel lehet majd itt találkozni:

  • online marketingkommunikáció
  • marketing
  • tudásmenedzsment, adatbányászat
  • usability (ergonómia talán)
  • média
  • kommunikáció (nem pusztán technológia oldalról megközelítve, hanem kommunikáció-elméleti, pszichológai, szociálpszichológiai részről is)
  • üzleti lehetőségek
  • tudományos újdonságok (ez sem (csak) informatikát jelent, hanem pl. géntechnológia, biológia, atomfizika esetleg egy új felfedezés a közgazdáságban vagy éppen a szociális hálózatok vizsgálatában)
  • A célom az, hogy a világban zajló folyamatokat próbáljam megérteni (közösen az olvasókkal), és előre jelezni a várható eseményeket. Egy kis háttéranyag: javaslom mindenkinek elolvasni James Burke: Biliárdeffektus című könyvét, mely nagyon összefoglalva arról szól, hogy egy adott felfedezés idő és tér viszonyt nézve teljesen máshol, más időben egy újabb fantasztikus felfedezés alapja lehet.

    Jó olvasgatást mindenkinek!

    Petényi Márk névjegye

    Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
    A bejegyzés kategóriája: blog, domain, média, marketing, személyes
    Kiemelt szavak: .
    Közvetlen link.
    • http://szabo.georgina.hu Szabó Georgina

      Márk Te olyan ügyes vagy!

    • http://szabo.georgina.hu Szabó Georgina

      Márk Te olyan ügyes vagy!

    • http://tibu.naplopok.hu/blog/ Tibu

      Máááárk, te olyan ügyi vagy! :)

    • http://tibu.naplopok.hu/blog/ Tibu

      Máááárk, te olyan ügyi vagy! :)

    • balu

      olyan nagyon ügyi vagy tényleg :)

    • balu

      olyan nagyon ügyi vagy tényleg :)

    • Réka

      James Burke: Biliárdeffektus könyv nekem is megvan(bár még egyenlőre csak a polcon várakozik,hogy sorra kerüljön).
      Az írásaid közül pedig leginkább a kommunikáció pszichológiai, szociálpszichológiai oldala érdekelne a legjobban.

    • Réka

      James Burke: Biliárdeffektus könyv nekem is megvan(bár még egyenlőre csak a polcon várakozik,hogy sorra kerüljön).
      Az írásaid közül pedig leginkább a kommunikáció pszichológiai, szociálpszichológiai oldala érdekelne a legjobban.

    • Pingback: Exemplar Demo Blog : Blog Archive : Big List of CEO Blogs