SPAM, avagy kéretlen reklámlevél egy szolgáltatótól

Az ilyen napi aktuálitás nem szokott érdekelni, de ez a mostani dolog felbosszantott.

Van egy cég - név szerint a győri székhelyű IRQ Internet Szolgáltató Kft. – mely elindított egy tárhelyszolgáltatást. Úgy No SPAMgondolták, hogy a legalkamasabb módszer erre, ha a domain tulajdonosokat egy személyes üzenetnek látszó e-maillel keresik meg. Ez eddig nem is volna rossz ötlet, csakhogy mindezt olyan címekre jutatták el, akik ezt nem kérték, azaz spamet küldtek. Ezt pedig a ma hatályban lévő magyar jogszabályok tiltják. Honlapjuk állítása szerint foglalkoznak online marketinggel. Hogyan teszik ezt, ha nem ismerik a szabályokat? Ha pedig ismerik, akkor még durvább a helyzet… Ráadásul internetes cégként is kellene ismerniük ezeket a szabályokat, nemcsak marketingesként.

Az egészben nem feltétlenül a spam a legnagyobb probléma, hanem az, hogy tisztességtelen módon jutnak így gazdasági előnyhöz, és ameddig ezt egy elvileg hozzáértő cég büntetlenül megteheti, addig milyen jogon kérjük számon ugyanezt másokon.

Petényi Márk névjegye

Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
A bejegyzés kategóriája: IT, marketing, net
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.
  • János

    Aki fel akarja jelenteni, annak itt egy feljelentésmintaaz Indextől.

  • http://www.versanus.hu Taranov Kuzma

    Azért a feljelentés mégiscsak túlzás.
    Elég nekik, ha egy kicsit romlik a hírnevük az erről szóló cikkek hatására.

  • Gaab

    Imho, ha torvenyt sertenek, a feljelentes teljesen korrekt megoldas. A spam pedig ha jol tudom, jelen pillanatban nem igazan torvenyes. Tapasztalataim szerint a megfelelo paragrafus szo szerinti beidezese egy mailben, amit a sajat admin cimeikre es a szolgaltatojuk abuse@ cimere kuldok, Magyarorszagon a legtobb esetben gyorsan bevalik :)

  • suexID

    Sajnos az ilyen cikkek nem túlzottan rontják egy-egy cég hírnevét, hiszen a negatív reklám is reklám, és az emberek többségének a spam szó jelentése még mindig elég homályos.

    A feljelentés lenne a legjobb módszer persze, de ha minden spammer ellen eljárást kezdeményeznék, akkor jelenleg is több száz PP eljárás lenne folyamatban, amiben én lennék a felperes, és ezt se anyagilag, sem pedig idővel nem bírnám. Maradnak a rendelkezésre álló békés eszközök: ignore a spammer címére és ehhez hasonló jóságok, amiket a G-mail ismer!

    Bocs, hogy ilyen hosszú voltam! :)

  • http://mark.hu Petényi Márk

    Újabb kéretlen levelet kaptam. Na és mit hirdet? Online kommunikációs szolgáltatást. Ez a mostani cég Digital Entertainment Productions és az Infinitum X Kft-nek mutatkozott be. A levél aláírója Brezovcsik András ügyvezető volt.
    Ezt a bejegyzést Brezkovics András a megkeresésemre küldött e-mailje alapján módosítottam. Érdekes dolog, hogy úgy tűnik meglehetősen jól ismeri a 2001. évi CVIII. törvényt, mert még azt is leírta, hogy ez a törvény az “e-mailben küldött reklámot pedig az üzleti kommunikációt jelen formájában értelmetlenül és haszontalanul szankció nélkül” próbálja szabályozni.” Azt hiszem, hogy erre szokás azt mondani, hogy “no comment”.

  • http://www.nsuper7.info Spc777

    Én szeretnék az itt hozzászólóktól e-mailben üzleti ajánlatot kapni! Mindegyikőtöktől, kivétel nélkül.

    Kérlek, adjátok meg az e-mail címeteket, hogy elküldhessem e-mailben a kérésemet, hogy küldjetek nekem levelet. Így már kért levél lesz, és teljesen törvényesen jöhet az ajánlat.

    De a levélkérő az meg kéretlen volt, mert ellenkező esetben először nektek kellett volna hozzám fordulni, hogy én írjak egy levelet, amiben kérlek titeket, hogy írjatok nekem levelet. Így már jogosan írnám a levélkérő levelemet, de a ti leveletek viszont kéretlen lenne, tehát ismét csak nekem kellene egy levelet fogalmaznom, amiben kérném, hogy írjatok egy kérő levelet, hogy aztán én elküldhessem a kérő levelemet,amire válaszként megkapnám az ajánlatot.

    De ebben az esetben …

    Nagggyon magyar! :)

    Én törlöm, ami nem érdekel, és, amíg mások hisztiznek én pénzt keresek az interneten.

  • http://mark.hu mark.hu

    Itt lehet az NHH-nál bejelentést tenni, ha valamely magánszemély kéretlen hirdetést kap:

    https://e-nhh.nhh.hu/e-nhh/4/urlapok/esf00101/