mark.hu online business, media and marketing

29júl/0612

Első független blogtalálkozó

BlogtalálkozóTegnap este volt az első független blogtalálkozó. Azért független, mert semmilyen központi szervezés, semmilyen blogszolgáltató és semmilyen régi összeszokott baráti társaság sem állt a szervezés hátterében, csak Rabbit, aki ügyesen szervezte össze a csapatot. Asztalt foglalt, meghívókat küldött.

A találkozó alapvetően nyitott volt, bárki eljöhetett, de mivel nem hirdettük meg különösebben az eseményt, ezért elég kevesekhez jutott el a rendezvény híre. Ez a bejegyzés is elsősorban azért született, hogy a jövőben többen lehessünk.

19máj/069

Látogatottság, hirdetés és a blog

Közeledik a Web 2.0 Symposiumnak nevezett konferencia, ahol az egyik program címe az "Üzleti blog vita, hogyan lehet pénzt keresni blogokkal?". A kérdés feltehető úgy, hogy a blogger, hogyan tud pénzt keresni, meg úgy is, hogy a blogszolgáltató miként tudja ezt megtenni. Én most az utóbbi kérdést feszegetném inkább Berényi Konrád blogján kialakult vitára reflektálva. (Ugyanis oda valamiért a spamszűrő miatt nem tudtam elküldeni a hozzászólásom.)

Arról beszélgettünk, hogy hogyan lehetne a Blogteren megfelelő hirdetési megoldást találni. Véleményem szerint a legfontosabb kérdés, hogy a célcsoportunknak megfelelő embereket találjunk meg. Ezzel kapcsolatban Szántó Balázs elmondta, hogy a Blogteren sokkal heterogénabb a közösség, mint más szolgáltatóknál, ezért ebben a tulajdonságában hasonlít az iWiW-re. Szerintem viszont leginkább a méretben van hatalmas különbség, azaz az iWiW-en - a hatalmas felhasználói számából következően - mindenféle ember megtalálható. A Median Webaudit mérése alapján tegnap 40.394 egyedi látogató volt a Blogteren, míg az iWiW ennek a tízszeresével rendelkezik (418.613)., sőt az iWiW a felhasználók adatait meglehetősen pontosan ismeri, így könnyen adhat célzott hirdetéseket.
Ha valóban heterogén a társaság a Blogteren, akkor csak nagyon kicsi azonos tulajdonságokkal rendelkező csoportokat tudunk megcélozni, így a hirdetőknek kevésbé érdekes. Ha mégsem annyira heterogén a közöség (és megérzésem szerint így van, különösen a bloggereket nézve), akkor már izgalmasabb a dolog, ugyanis ebben az esetben sokkal nagyobb lenne az azonos tulajdonságokkal rendelkők száma. Konrád a blogjában nagyon helyesen mondta erre azt, hogy pontos kutatási eredmények nélkül nem sok értelme van spekulálni. Van itt azonban egy másik érdekesség is. A Blogter adatai kicsit "mesterségesen" vannak javítva, azaz angol nyelvű, erotikus tartalom teszi ki (superdream.blogter.hu, innuendo.blogter.hu, asiancuties.blogter.hu) a forgalomának igen jelentős részét az Alexa adati alapján, de ha megnézzük a Webauditon a külföldi forgalmat és aztán a belföldit, akkor is láthatjuk, hogy a forgalom kb. hatoda (!) hazai.

   

Switch to our mobile site