Megvásárolt Web 2.0 konferencia?
Ma több blog (pl. Doransky, Konrád, ) is beszámolt, hogy nyilvános az idei Web 2.0 konferencia programja. Nosza én is gyorsan megnéztem, hogy mi lesz idén a téma. Látom ám, hogy a következő címmel kezdődik az ebéd utáni első esemény: "Ár-összehasonlító honlapok kerekasztala". Az arukereso.hu marketingeseként elkezdtem magunkat keresni, de nem találtam.
Gyorsan megkerestem Molnár Ritát, az esemény szervezőjét Skype-on. Ő ugye alapvetően nem netes szakember, ezért könnyen előfordulhat, hogy nem tudja, ki Magyarországon a legnagyobb szereplő. Ez a cég történetesen az arukereso.hu Kft., mely nemcsak itthon, hanem 10 másik országban is jelen van szolgáltatásával, ráadásul az országok többségében vezető pozicíóban. Mindezt Magyarországról irányítva.
Ritával folytatott beszélgetésből elég hamar kiderült, hogy ezekkel tisztában van ugyan, de mégsem kíván több árukeresőt meghívni a vitára. Értetlenkedésemre a következőt írta: "sajnálom, nem szolgálhatok több magyarázattal".
Lehet, hogy a főtámogató (Sanoma) megtiltotta, hogy a legnagyobb konkurens jelen legyen? Félnek talán tőlünk? Ha ez így lenne, akkor ez tisztességes?
Talán Rita direkt akar olyan konferenciát csinálni, melynek szakmaisága megkérdőjelezhető? Ahogy egyik barátom szokta mondani, "ingyen senki sem hülye".
Mit gondoltok dologról? Örömmel várom a szervezők és a támogatók hozzászólásait is! Hátha ők olyanról tudnak, amiről én nem.