mark.hu online business, media and marketing

12feb/0813

Megvásárolt Web 2.0 konferencia?

Ma több blog (pl. Doransky, Konrád, ) is beszámolt, hogy nyilvános az idei Web 2.0 konferencia programja. Nosza én is gyorsan megnéztem, hogy mi lesz idén a téma. Látom ám, hogy a következő címmel kezdődik az ebéd utáni első esemény:  "Ár-összehasonlító honlapok kerekasztala". Az arukereso.hu marketingeseként elkezdtem magunkat keresni, de nem találtam.

Gyorsan megkerestem Molnár Ritát, az esemény szervezőjét Skype-on. Ő ugye alapvetően nem netes szakember, ezért könnyen előfordulhat, hogy nem tudja, ki Magyarországon a legnagyobb szereplő. Ez a cég történetesen az arukereso.hu Kft., mely nemcsak itthon, hanem 10 másik országban is jelen van szolgáltatásával, ráadásul az országok többségében vezető pozicíóban. Mindezt Magyarországról irányítva.
Ritával folytatott beszélgetésből elég hamar kiderült, hogy ezekkel tisztában van ugyan, de mégsem kíván több árukeresőt meghívni a vitára. Értetlenkedésemre a következőt írta: "sajnálom, nem szolgálhatok több magyarázattal".

Lehet, hogy a főtámogató (Sanoma) megtiltotta, hogy a legnagyobb konkurens jelen legyen? Félnek talán tőlünk? Ha ez így lenne, akkor ez tisztességes?
Talán Rita direkt akar olyan konferenciát csinálni, melynek szakmaisága megkérdőjelezhető? Ahogy egyik barátom szokta mondani, "ingyen senki sem hülye".

Mit gondoltok dologról? Örömmel várom a szervezők és a támogatók hozzászólásait is! Hátha ők olyanról tudnak, amiről én nem.

19jún/065

Book.mark.hu – a magyar del.icio.us

logo.pngKezdjük azzal, hogy kommunikációs szempontból nagyot hibáztam. Megmutattam Hírbehozónak a készülő book.mark.hu oldalt. Ő pedig erről írt is egy bejegyzést a Webisztán blogra (és ennek a posztnak a hatására Kobak is megemlítette a book.mark.hu-t). Olyan hibákról írt Hírbehozó, amelyek azóta már nem léteznek, és a hivatalos bejelentés pillanatában (azaz most) nem is léteztek volna. Levontam azt a tanulságot, hogy csak akkor szabad egy bloggernek megmutatni valamit, ha azt akarom, hogy írjon róla. Mindenesetre örülök, hogy hírt adott az oldalról, mert ez arra enged következteni, hogy más, hasonlóan bennfentes információkat is publikussá tesz.

Most pedig akkor néhány szót a book.mark.hu-ról...


2jún/062

Magyar Web 2.0 – sok vagy kevés?

Az Origó tech rovatában találtam a következő szavazást: "Tudja Ön, hogy mi az a webkettő?" Természetesen ez a szavazás nem reprezentatív sem a hazai lakosságra, sem pedig a hazai internetezőkre nézve, sőt feltételezhető, hogy a tech rovatot olvasók jobban érdeklődnek az új technológiák iránt, mint az átlagos internetező. A jelenlegi eredmény alapján 70% felett van, akinek gőze sincs arról, hogy mi a web 2.0.
Dobó Mátyás (Doransky) a Web 2.0 Symposium után azt szűrte le, hogy alig vannak magyar webkettes fejlesztéseket. A cégek és a befektetők nem foglalkoznak a második generációs webbel szerinte.

Én azért egy kicsit ezt másképpen látom. A többség egyszerűen még nem ismeri, hogy miről is szól ez a dolog, és így valóban igaza van Doranskynak, mert tényleg nincs túl sok fejlesztés, de azért jópárat talaláunk. Több céget, csapatot is ismerek, akik gondolkoznak webkettes fejlesztésekben, sőt néhányan már el is készültek. Itt van például a néhány bemutatott http://jo-hely.sch.bme.hu/. Ezekhez a fejlesztésekhez pedig nem is nagyon kell pénz. A webkettes cégeknek általában pont az a lényege, hogy innovatívak és viszonylag kis tőkeigényűek. Az ötlet és a közösség az alapja a gyors növekedésnek.
Hamarosan írok egy bejegyzést arról, hogy mit jelent a web 2.0 üzleti szempontból.

28máj/066

Mi az a Web 2.0?

Vedd a kezedbe a mobiltelefonod. Hányadik generációs? Második, harmadik? Mitől is az?

Web 2.0A Web 2.0 is kicsit olyan, mint a mobiltelfonoknál a generációk elnevezése. Az internetes szolgáltatások fejlődnek. Nincs éles határ, de azért mégis van különbség, és valahogy szeretjük a korszakokat megjelölni. Ha telefonod tudja a UMTS-t, akkor az minimum harmadik generációs. Ha közösségi tudásra, a felhasználók aktív részvételére épülő weboldad van, ahol megvalósul a kétirányú kommunikáció és már nem látszik, hogy ki a szerkesztő és ki az olvasó, akkor biztosan Web 2.0-ás vagy, ha meg még AJAX-ot is használsz, akkor aztán tuti.

Vannak bizonyos fogalmak, melyeket webkettesnek szoktuk titulálni. Ilyenek a közösségi együttműködés, a tudásmegosztás, a szolgáltatások és tartalmak létrehozásában való aktív részvétel vagy az újrafeldolgozás (remix).
A Web 2.0-nál általában a webről, mint platformról beszélünk, azaz egy böngésző elegendő a szolgáltatások igénybevételéhez, és teljesen függetlenek attól, hogy milyen operációs rendszert használunk, mivel minden a weben van rajta.

Ahhoz, hogy megértsük mit is hívnak web 2.0-nak egyszerűbb, ha megnézzük azokat a szolgáltatások és technológiákat, melyeket webkettesnek hívnak.

  • címkézés (tagging)
  • blog
  • wiki
  • AJAX, ez egy olyan technika, mellyel úgy tudjuk egy oldal tartalmát frissíteni, hogy nem kell az egész oldalt újratölteni
  • Creative Commons, mely a tartalmak remixelésének a jogi hátterét segíti elő
  • RSS, mely szabványos formában teszi elérhetővé a tartalmat, így könnyű nyomonkövetni pl. egy blog változásait vagy újból feldolgozni a tartalmát
  • közösségi és kapcsolatépítő szolgáltatások
  • szabányos webfejlesztési technikák (CSS, XML), az egésznek az a lényege, hogy az újbóli feldolgozás segítse elő
  • egyszerű és letisztult design

Az üzelti modellek is változtak, de erről majd máskor... pl. holnap a Web 2.0 Symposiumon, ahol az üzleti blog vita panelnek leszek a házigazdája.
Az eseményt az interneten is nyomon lehet követni a következő helyeken:

Egy kis frissítés. További blogok:

18máj/061

Reformáljuk meg a blogot!

Már megint a blogokról fogok írni, de nem is akármilyenről, hanem a szakmai blogokról. Talán azért is foglalkoztat ennyire ez az egész, mert úgy néz ki, hogy a szakdolgozatom témája az üzleti blogok szerepe az online marketingkommunikációban lesz.

Az utóbbi időben az egyik legértékesebb dolog az életemben az idő, ugyanis kevesebb van belőle, mint amennyit szeretnék. Olvasgatok néhány blogot, sőt néha egy-egy vitába is belemegyek, utána meg mérgelődöm, hogy már megint feleslegesen pazaroltam el az időmet.

Egyrészt jó dolog, hogy minden ember hozzászólhat egy bejegyzéshez, de valamennyire zavaró is. Ha valahol felmerül egy izgalmas kérdés, akkor a sok hozzáértő (esetleg magát hozzáértőnek gondoló) felhasználó megvitatja azt. Nekem pedig, akinek a megoldás kellene csak, muszáj elolvasnom a sok hozzászólást. Én ezt nem szeretném.

Egy olyan wiki-szerű blogban látnám a megoldást, ahol a blog írója (nevezhetjük akár moderátornak is) a hozzászólásokat összefoglalja és az így létrejött bejegyzéseket kevésbé blogos formában tenné elérhetővé. Elképzelésem szerint sokkal inkább lexikon-szerűen jelenne meg a tartalom, hogy a felhalmozódott közösségi tudás a későbbiekben is könnyen elérhető és kezelhető maradjon.

Aki most azt mondja, hogy ez a wiki, az nem téved nagyot, csak itt az a különbség, hogy a blog szerzőjének moderálási szerepe válik fontossá. Azért olvasnék egy ilyen oldalt, mert ha kedvem van, akkor részt tudok venni akár a vitában is, de ha csak az eredményt akarom, akkor azt is megkaphatom. A garanciát a jó eredményre a sok szakértő vitátkozó és a profi moderátor (blogger) adja.

16márc/0616

Elindult az InterNetMedia.hu, a magyar Digg

InterNetMedia.hu - magyar Digg, azaz az első hazai web 2.0-ás hírgyűjtőNéhány héttel ezelőtt elkezdtem nézegetni, hogy milyen szoftverrel vagy egyáltalán hogyan lehetne elindítani egy magyar Digg-et. Aki nem ismerné, annak elmondom, hogy a digg.com egy olyan weboldal, ahova mindenki beküldheti az általa érdeskesnek vélt cikkek linkjeit egy rövid leírással, címkékkel. Utána a közösség többi tagja is leadhatja a szavazatát az adott linkre, vagy akár hozzá is szólhat. Magyarországon eddig nem volt ilyen oldal, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes lenne megcsinálni. Még régebben regisztráltam az internetmedia.hu domaint, mely szerintem tökéletesen megfelel ehhez a szolgáltatáshoz, talán egy pici hibája van: egy kicsit hosszú. A lényeg az az, hogy tegnap a Pligg motorra építve elindult hazánk első web 2.0-ás linkgyűjtő szolgáltatása. Használjátok egészséggel! :-)

Frissítés: Ma délutánra elkészül az átlátható design is. Minden folyamatosan fejlődik...

   

Switch to our mobile site