Tudásmenedzsment

Elég sokat jár azon az agyam, hogy hogyan lehetne az életünket megkönnyíteni, de előbb a problémákat kell megfogalmazni.

Egyik nap arra a közhelyes következtetésre jutottam, hogy nagyon sok információ ér bennünket, és ezeket kellene feldolgozni valahogyan. Válogatni köztük. Egyre több hírt olvasunk. Nekem pl. az a problémám, hogy naponta  több órát töltök el hírek, blogok olvasásával. Gyakran előfordul, hogy már sokadszor olvasom el ugyanazt az anyagot, pedig csak egy mondat volt az egészből újabb információ az elsőhöz képest.

Másik problémám, hogy szerintem az ember elszigetelődik egy kicsit. Gondolkodása beszűkülhet. Vannak témák, melyek jobban érdekelnek mostanában és azt látom, hogy más dolgokhoz  – melyek szintén érdekesek – nem tudok hozzászólni. Kicsit frusztrál az a helyzet, hogy ennyi információ és lehetőség vesz körül, de mivel minden érdekel, ezért nem tudok elmerülni egy témában sem eléggé.

Azt gondolom, hogy nagyon nehéz kiválasztani, hogy mi is az igazán fontos.

Vajon az lenne a jó, ha az emberek csak egy bizonyos dologhoz értenének?  Nem hiszem, mert akkor egy profi programozó soha nem tudná ellesni a biológiában, vagy az állatvilágban meglévő megoldásokat, melyekből már többet sikeresen használtunk fel az informatikában. Ha viszont sok dolog érdekli, akkor talán az összefüggésekre rájöhet, de nem biztos, hogy meg is tudja csinálni.

Vajon mi lehet a megoldás?  Hogyan tudjuk a meglévő tudást összekapcsolni és felhasználni? (Egyáltalán, mi is a tudás? Mi a fontos?)

Petényi Márk névjegye

Hazai és nemzetközi szinten foglalkozik online üzleti stratégia kialakításával, valamint online szolgáltatások bevezetésével és sikeressé tételével. Több multinacionális vállalatnak vagy a maga területén piacvezető internetes cégnek volt a tanácsadója. (pl. Sanoma, Vatera.hu Kft., Használtautó Kft., Habostorta Kft., Adaptive Media Kft.) Munkája során elengedhetetlen a SEO, SEM, SMO, online kampánytervezés, eDM és webanalitika magas szintű ismerete, ezért az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos tudását folyamatosan fejleszti.
A bejegyzés kategóriája: business, IT, személyes
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.
  • http://www.spinet.hu Kámán Zsombor Marcell

    Egyetértek az általad megfogalmazott gondolatokkal és…

    Mi is az a tudás? Nagyon sok minden tudásnak nevezhető, például az is tudás, hogy ki tudok cserélni egy izzót az autóban, vagy épp otthon, de az is tudás ha ki tudom pucolni a cipőmet vagy csak beindítom a mosógépet és amikor befejeződik a mosás akkor tisztán, épségben veszem ki a ruhákat.

    Mi is a tudás ezek után? Minden tudásnak mondható! Az egész emberi élet tanulásból és tudásból áll.

    És mi a fontos? Fontos úgy élni életünket, ha a mai nap lenne az utolsó akkor elmondhassuk letettünk valamit az asztalra, nem éltünk fölöslegesen csak úgy bele a világba mint annyi embertársunk teszi, és jól éreztük magunkat az életben már amennyire jól lehet érezni.

    Vajon mi jobb tudni dolgokat vagy tudatlanságban lenni és sodródni az élettel?