Ez az Eurovíziós Dalfesztivál nem egy szakmai szempontokon alapuló énekverseny, hanem egy nagy, nemzetek közti médiabuli. Kati (vagy a csapata) pedig nem jól mérte fel, hogy milyen előadással lehet nyerni. (Már persze ha nyerni akart, de mi a fenének indul valaki, ha nem akar.) Lehet, hogy ő volt a legjobb énekes, de ez senkit nem érdekel.
Nem csinált jó bulit és nem nyert. Ez ilyen egyszerű.
Akik pedig keseregnek azon, hogy utalják a magyarokat és nem szavaztak ránk, azok simán kisebbrendűségi érzéseikkel küszködnek (és tényleg nem is fogják szeretni őket.) Na persze nem azt mondom, hogy egyáltalán nem volt politika vagy szimpatiaszavazás, már hogyne lett volna. Ahogy bármilyen hasonló versenyen szükségszerűen van ilyen, de ne gondolja azt senki, hogy azért nyert Azerbajdzsán, mert olyan nagyon szimpatikus ország. Egyszerűen a szavazóknak ők tetszettek.
Tessék ebből tanulni és továbblépni! Nem keseregni kell, mert az nem vezet előre.
Frissítés:
Ahogy az alábbi 2006-os tanulmányból (via Blumi) is látszik, vannak országok, akik folyamatosan támogatják egymást. Pl. Ciprus és Görögország szinte mindig megadja egymásnak a maximális pontot. Ha pedig nekünk nincs ilyen folyamatos támogatónk, akkor bizony hátrányban vagyunk. Ennek ellenére, ha olyan előadást hoznánk össze, ami a szavazóknak tetszik – és figyelem, ez közel sem jelenti azt, hogy szakmailag kell profinak lennie, sokkal inkább egy átlagos közízlést kell elcsípni -, akkor lenne esélyünk nyerni.
